Így bosszulná meg Trump Putyin konokságát: lefoglalják az orosz vagyont és átadhatják Ukrajnának

Az amerikai elnök meglépheti, amit még Biden sem lépett meg.

Több szövetségi államában már leadták voksukat az elektorok az ország következő elnökére.
Az egyes államok fővárosaiban december 14-én gyűlnek össze az elektorok, hogy a választásokon szerzett támogatásnak megfelelően formálisan is leadják voksukat. Az elektori szavazatokat lepecsételve elküldik majd a szenátus elnökének, és a kongresszus két házának együttes ülésén, január 6-án fogják hivatalosan összesíteni az elektori kollégiumban leadott voksokat.
A novemberi elnökválasztás eredménye szerint a demokrata párti Joe Biden az amerikai elektori kollégium 306 szavazatát szerezte meg, míg a hivatalban lévő republikánus Donald Trump 232-t. A győzelemhez az 538 tagú elektori kollégiumban 270 elektori szavazat szükséges.
Minden egyes tagállamnak annyi elektorhoz van joga, ahány a képviselőinek és a szenátorainak a száma. A tagállamok túlnyomó többségében a győzelmet arató jelölt - függetlenül a győzelem arányától - megkapja a tagállam valamennyi elektorát. Az elektori szavazást idén a szokásosnál nagyobb figyelem övezi, miután Donald Trump nem volt hajlandó elismerni vereségét, és választási csalást emlegetett.
(MTI)